Újra kinyit Stephen King borzalmakkal teli, véres múltú szállodája

ragyogás
Vágólapra másolva!
Jön a Ragyogás képernyős spin-offja, miközben az alkotó, J. J. Abrams két másik sorozaton is dolgozik az HBO Maxnak.
Vágólapra másolva!

A Lost-ért és a Westworld-ért Emmy-díjjal is jutalmazott író-producer, J. J. Abrams az egyik legtermékenyebb szakember az amerikai tévé- és filmiparban, az HBO Maxnak most három projekten is dolgozik párhuzamosan.

J. J. Abrams Forrás: Kevin Winter / Getty Images North America / AFP

Ő lesz az executive producere az Overlook-nak, amelyhez Stephen King regénye, illetve az abból készült film, a Ragyogás szolgáltatja az alapot. Nem direkt adaptációról van szó, hisz az ismert hegyi hotelben nemcsak az ismert karakterekkel, de új történetekkel is találkozhatunk majd – vagyis inkább a Castle Rock-hoz hasonló megvalósításra számítsunk, a forgatókönyvet is az ottani alkotók, Dustin Thomason és Scott Brown jegyzik.

Jack Nicholson a Ragyogás filmváltozatában Forrás: Warner Bros.

Abrams már íróként is beszállt közben egy másik sorozatba, a Duster-be, LaToya Morgannel (Into the Badlands, The Walking Dead) közösen dolgoznak a forgatókönyvön. A történet az 1970-es évek Amerikájában játszódik, egy sofőrről szól, aki egy egyre erősödő bűnbandának segít egyre piszkosabb ügyekben.

Abrams harmadik vállalkozása az HBO Maxnál egy egyelőre cím nélküli szuperhősös projekt, amely a DC Comics egyik csapatáról, a Justice League Darkról, vagyis a sötét igazság ligájáról fog szólni.