Sáfrány Emese a koronavírus miatt mondott le a családalapításról

Sáfrány Emese
Vágólapra másolva!
Sáfrány Emese, Aleska már idén szeretett volna kisbabát, de a koronavírus miatt lemondták róla.  A légtornász nem a vírustól fél, sokkal inkább a gazdasági következményektől, aminek egy részét máris a saját bőrén tapasztalja.
Vágólapra másolva!

"Készen állunk a családalapításra, de a koronavírus miatt elbizonytalanodtunk. Részben, ez most jó idő lenne arra, hogy ráfeküdjünk a dologra, de ha őszinte vagyok, felelőtlenségnek tartanám.

Be kellett zárnom, nem tudok légtornászként oktatni, a párom is edzőként dolgozik, így ő sem tud pénz keresni"- mondta Ripostnak, és azt is hozzátette, hogy kismamaként minden szempontból biztonságban szeretné érezni magát.

Forrás: Sáfrány Emese/Instagram

"Az anyagiakon túl, mivel nem vagyok gyakorlott anyuka, kismamaként szeretnék nyugodtan orvoshoz járni, szeretném, ha valaki segítene, ha szükségem van tanácsra. Tudom, hogy most is sokan járnak szakrendelésre, de ha lehet, én inkább békeidőben tenném" - mesélte.