Király Lindát vélték felfedezni Gáspár Evelinben

Ázsia Expressz 2.  Gáspár Evelin
Vágólapra másolva!
Győzike lánya ezt bóknak fogta fel.
Vágólapra másolva!

„Örültem a megkeresésnek. Zenei tagozatos általános iskolába jártam, nyolc éven át megalapozták a zenei tudásomat, a kórusban is énekeltem. Amikor megkaptam a dalokat, akkor mehettem is egyből Lajtai Katihoz, aki teljes titokban segített készülni" – mondta a Borsnak Gáspár Evelin, aki a Nicsak, ki vagyok? döntőjében lépett fel.

Forrás: TV2/sajtoszoba.tv

„Nagyon jókat kacagtam magamban a találgatásokon, és nagyon jólesett, hogy olyan top hangokhoz hasonlítgatott a zsűri, mint Király Linda vagy Dér Heni" - lelkendezett. Kevés volt a levegő a maszk alatt, de kibírta, és azt is elárulta, hogy apja jól bírja a karantént, pedig aggódós típus.

A képek között lapozhat!