Palik László nagy bejelentést tett

Palik László
Vágólapra másolva!
Öt hét múlva lesz vége az Exatlonnak.
Vágólapra másolva!

„84 napja kezdtük el... Mától számított 25 versenynapon belül befejeződik az Exatlon!" – jelentette be Palik László a TV2 sportrealityjében. Jelenleg a Bajnokok hatan vannak, a Kihívók nyolcan, az eddigi menetrend szerint általában heti egy ember esett ki – de többször volt feltöltés, többször érkeztek újak.

TV2

A pirosaknál hárman vannak jelen az alapcsapatból. „Én jól érzem magam itt, ez egy nagyon szuper kaland, és gyorsan telik az idő" – mondta Kempf Zozo az adásban. A rivális Zalán 84 napja küzd, de ebből betegség miatt kihagyott sokat, ő is régi ember, akárcsak Adu – utóbbi elmondta, hogy első futamán majdnem belefulladt a vízbe. Dorci is régóta van versenyben, elárulta az adásban, hogy félt attól, hogy majd leszerepel a „felnőttek" között, és attól is, hogy nem bír majd a bajnokokkal.