Muri Enikő gyerekként kipróbálta a nagyapja műfogsorát

Muri Enikő
Vágólapra másolva!
Május 6-án, szerdán Polyák Lilla, Sándor Péter és Muri Enikő lesznek Szulák Andrea vendégei a Life TV-n, este tíztől.
Vágólapra másolva!

„Magamra úgy érzem, hogy soha nincs elég időm, de mások problémáira sincs elég" – mesélte a Mintaapák színésznője a felvételen. Azért tud időt szakítani egy anya-fia programra, amikor nem csinálnak semmi különöset, csak kávéznak és beszélgetnek. Gyermeke imádja az ilyen közös, csacsogós kávézgatásokat.

Muri Enikő Instagram, Muri Enikő

Arra, hogy mit választanának, több pénzt, több időt vagy több lehetőséget, Muri Enikő elmesélte, hogy több pénzre vágyik jelenleg, hogy eljuthasson Balira, ami egy bakancslistás álma.

Szóba került, hogy Sándor Péter miért lett fiatalon apa: kiderült, hogy gyerekkora óta szeretethiánnyal küzdött, amit pótolni szeretett volna. Úgy fogalmazott: „Az ember azért próbál családot alapítani, mert próbálja pótolni azt, ami nem úgy alakult." Muri Enikő is elmesélte néhány gyerekkori sztoriját: egyszer a nagypapája protézisét berakta a szájába. Kíváncsi volt és ki akarta próbálni, hogy milyen, persze azóta is nagyot nevetnek a családjával ezen.