Látványosan felgyorsul az Exatlon: ma végjáték és kieső is lesz

EXATLON HUNGARY
Vágólapra másolva!
Közeleg a finálé, felgyorsultak az események.
Vágólapra másolva!

A keddi adásban a Bajnokok győztek 10-8-ra, a legvégén Dorkának sikerült felülmúlnia a mezőny legfiatalabb tagját, a kékek egyik legjobbját, Dorcit. Ezzel a pirosaké a joker, ami sokat jelenthet a mai adásban. A szerdai adásnapon lesz végjáték (azaz kiderül, mely csapat veszít újabb embert), és egyben megrendezik a párbajt is, tehát búcsúzik újabb versenyző.

Forrás: TV2 Sajtószoba

Mint írtuk, a napokban távozott a TV2 sportrealityjéből egy nagy esélyes, Novák Zalán, aki az összesített táblázaton akkor épp a 3. helyen állt, a fiúknál pedig 2. volt.