A megjátszott szexjelenet közben a színésznő kínjában a párnát harapdálta

Nicholas Hoult, Elle Fanning, The Great, Nagy Katalin - A kezdetek
Vágólapra másolva!
Elle Fanning arról mesélt, hogy a Nagy Katalin – A kezdetek forgatásán miként vették fel a szexjeleneteket.
Vágólapra másolva!

Elle Fanning játssza Nagy Katalint egy történelmi vígjátéksorozatban, az itthon a Nagy Katalin – A kezdetek címet kapott The Great-ben, amely szatirikus modorban mutatja be a legendás uralkodónő fiatalkorát.

Elle Fanning mint Nagy Katalin Forrás: Hulu

Miután a cárnőnek rengeteg szeretője volt az uralkodása során, a The Great sem szűkölködik a szexjelenetekben, ezek azonban igazodnak a sorozat hangvételéhez, nem feltétlenül szenvedélyes, fülledt képsorokról van szó.

Fanning az Entertainment Weeklynek arról mesélt, hogy a Nagy Katalin férjét, III. Pétert játszó Nicholas Houlttal sokszor nevetésbe fulladtak a szexjelenetek, főleg, mert Houltnak a szerepe szerint sokszor bizarr szövegeket kellett mondania az ágyban.

Volt, hogy a színésznő kínjában a párnát harapdálta, így próbálva meg visszafojtani a nevetését, akkor viszont sehogy sem sikerült visszatartania, amikor Houlttal azt kellett számolniuk, hogy a szeretkezés során meglesz-e a száz "lökés" a férfi részéről.