Kiderült, hogy miért válik az Olsen ikrek egyike

LOS ANGELES, CA - DECEMBER 5: Mary-Kate Olsen, Olivier Sarkozy attend the Just One Eye Launch of the Utilitarian Backpack Event at Just One Eye on December 5, 2014 in Hollywood, California. (Photo by Amy Graves/WireImage)
Vágólapra másolva!
Mary-Kate Olsen végre beadhatta a válókeresetet, amit korábban visszautasított a bíróság. Kiderült az is, hogy miért válnak 17 évvel idősebb férjével, Olivier Sarkozyvel.
Vágólapra másolva!

A világjárvánnyal járó korlátozások után a Memorial Day, vagyis az amerikai emlékezet napja alkalmából megnyitott pár New York-i bíróság elektronikus felülete, így az Olsen ikrek egyike, Mary-Kate is beadhatta a válókeresetét.

A színésznő és divattervező kérelmét korábban már egyszer visszautasították, akkor ugyanis a bíróság még csak vészhelyzetben fogadott el válókeresetet – Olsen esete pedig nem minősült annak, hiába is kényszerítette volna arra a férje, hogy a járvány alatt költözzön el a közös apartmanjukból.

Mary-Kate Olsen és Olivier Sarkozy Forrás: WireImage/2014 Amy Graves/Amy Graves

A 33 éves Olsen férje Nicolas Sarkozy féltestvére, 50 éves bankár. A kapcsolatukat a korkülönbség és eltérő életvitelük miatt sokan kritizálták, és most úgy tűnik, ezek miatt válnak, legalábbis a People magazin információi szerint.

A lap úgy tudja, a szakításuk oka elsősorban az volt, hogy nem tudtak megegyezni a gyerekvállalás kérdésében: Sarkozynek van már két felnőtt gyereke, többet nem akar, a színésznő viszont szeretne szülni.

Ehhez jött az is, hogy Sarkozy az ismerősei szerint szeret költekezni, nagylábon élni, imádja a fényűző partikat is – míg Olsen inkább magának való típus, nem érzi jól magát nagy társaságban. A nő ráadásul sok időt tölt a divatcégével is, egy tizenkét órás munkanap meg sem kottyan neki, a férje viszont jobban szerette volna, ha háziasszony válik belőle.