Ma két kieső lesz az Exatlonban, két bajnok lett olvasóink kedvence

Exatlon
Vágólapra másolva!
Bő 22 ezer szavazat után úgy tűnik, hogy az Origo olvasói, az Exatlon nézői Kempf Zozo és Busa Gabi végső győzelmére számítanak.
Vágólapra másolva!

Május 26-án, kedden, a top 3-ba be nem jutott két női és férfiversenyző párbaja lesz képernyőn. Ezen a napon eldől, melyik két játékos marad versenyben a végső győzelemért, és ki az a lány, illetve fiú, akinek véget ér az Exatlon. A két párbaj jócskán tartogat meglepetéseket, kicsit más felépítésben zajlik majd, mint az eddig megszokottak, de a részleteket Palik László árulja el az adás elején.

TV2

Hétfőn megszavaztattuk az olvasókat, kedd déli 12-ig 22 ezer 32 voks érkezett. Eszerint a sportreality nézői arra számítanak, hogy Gabi és Dorka vívja majd a női döntőt, azaz két egykori csapattárs: majdnem háromszor annyian várják Busa Gabi győzelmét, mint a riválisét. Viki kevés voksot kapott, Dorci nála nyolcszor többet - de így is kevesebbet, mint Gabi vagy Dorka.

A férfiaknál a szavazatok szerint a toronymagas esélyes Zozo,

aki tényleg jó formában van az utóbbi időkben. Rá háromszor többen szavaztak, mint Dave-re, Adura és Dávidra összesen: olvasóink szerint utóbbi elfáradt, inkább előbbi két sportember esélyes arra, hogy a legvégén összecsapjon Kempf Zozóval. Hogy így alakul-e, vagy nagy meglepetések lesznek, kiderül a napokban.

A finálé pedig pünkösdhétfőn lesz, akkor tudjuk meg, kik viszik el a kétszer 15 millió forintot az öthónapos sportműsor végén.