Meghalt a legnagyobb tévés kvízbotrány főszereplője

Herbert Stempel a Twenty-One-ban
Vágólapra másolva!
Meghalt Herbert Stempel, az ötvenes évek amerikai televíziós botrányának kirobbantója, akinek a történetéről Robert Redford forgatott filmet.
Vágólapra másolva!

93 évesen meghalt Herbert Stempel – már április elején, de a hírt csak most közölték a sajtóval.

A férfi neve az Egyesült Államokban az ötvenes években vált ismertté, miután megjelent a Twenty-One című műveltségi vetélkedőben, majd segített felgöngyölíteni a műsor körüli csalássorozatot. A készítők ugyanis manipulálták a játékot, az általuk továbbjuttatni kívánt játékosokkal a helyes válaszokat is előre tudatták.

Herbert Stempel a Twenty-One-ban Forrás: NBC

Stempel IQ-ja igen magas volt, így nem lett volna nagy szüksége a segítségre – a nézők körében azonban nem volt olyan népszerű, ezért egy idő után lecserélték a képernyőn jobban mutató Charles Van Dorenre.

Stempel sztoriját először csak egy sértett vesztes kitalációjának hitték, de aztán bizonyítékokat találtak, és az ügyből hatalmas botrány lett, az amerikai nézők bizalma egy időre meg is rendült a műveltségi vetélkedőkben.

A történetről 1994-ben Robert Redford forgatott egy filmet Kvíz Show címmel, abban Van Dorent Ralph Fiennes játszotta, Stempelt pedig John Turturro: