A hosszú ideig tartó együttélés, a sok közös élmény, verseny összehozza az idegeneket, és így történt ez az Exatlonban is – mint a képen látható, a Bajnokok igazi közösséget alkottak, mert a forgatás után is összejöttek tízen. Mórádi Zsolt születésnapja volt az apropó – ő pár héten keresztül a piros csapat egyfajta kapitányának számított, nagy esélyesnek tűnt, de végül Tóth Dáviddal párbajozva kiesett. Vele itt olvashat hosszabb interjút, alább pedig a friss kép, kevésbé tűnnek meggyötörtnek, nyúzottnak a jelenlévők, mint egy forró napon, pár futam után, a dominikai homokban eldőlve. Középen egy kakukktojás, Rákóczi Reni, ő az első évadban vitézkedett.