Ikertestvéréhez menekült a válófélben lévő Olsen lány

Mary-Kate és Ashley Olsen
Most is együtt jelentek meg az Olsen-ikrek
Vágólapra másolva!
Az Olsen ikrek egyikének, Mary-Kate-nek elvileg május közepén kellett elhagynia férjével közös lakását, hivatalos információ viszont azóta sincs arról, hogy hová költözött.
Vágólapra másolva!

Mint arról már korábban is írtunk, válik Mary-Kate Olsen és tizenhét évvel idősebb férje, Olivier Sarkozy, a színésznő és divattervező azonban a világjárvány miatt csak későn tudta beadni a keresetet, a New York-i bíróság előzőleg visszautasította.

Olsennek így valószínűleg ki kellett költöznie a férjével közös lakásból, aminek május 18. volt az eredeti határideje, hivatalos információ azonban nincs arról, hogy ez tényleg megtörtént-e.

Az Olsen ikrek, Mary-Kate és Ashley Forrás: 2018 Getty Images/Bennett Raglin

A Scribol egy hosszú cikkben elemezte a helyzetet, ott az E! Newsra, illetve egy nekik nyilatkozó ismerősre hivatkozott, eszerint Mary-Kate az ikertestvéréhez, Ashley-hez menekült, az ő vállán sírta ki magát.

Ashley-ről aztán fotók is készültek, amint a járvány közepén, komoly védőöltözetben ügyeket intéz New Yorkban, a Daily Mail szerint egyelőre ő vezeti a testvérével közös vállalkozást.