Jobban tette volna, ha nem olvas facebookos üzeneteket.

Pap Dorci az Exatlon egyik legjobb versenyzője volt: a mezőnyben a legfiatalabb játékosként sorra vert rutinos élsportolókat, sokszor győzött le bajnokokat, talán már ettől ellenszenves lett sok tévézőnek, akik a pirosaknak drukkoltak. A Kihívóknál belső konfliktusok is rendre előjöttek, a nézők egy része pedig nem tartotta elegánsnak, ahogy Bogival bántak többen, ekkor a 18 éves lány sok bántást kapott kommentben – akadt, aki patkánynak hívta, sőt, verést is emlegettek, ami végképp érthetetlen.

TV2

„Sokkoltak ezek a kommentek, amikor visszakaptam a telefonom. Az emberek két órát láttak belőlünk naponta, de én éltem meg az egész műsort huszonnégy órában, és tudom, hogy a lelkiismeretem tiszta. Anyuékat még rosszabbul érintik, mint engem. A nővéremet én vigasztalom, hogy nincsen semmi baj. Nem is tudom, honnan merítem ezt az erőt, de nem akarom, hogy mások lehúzzanak. Sokat kaptam az Exatlontól, nem hagyom, hogy ezt elvegyék tőlem" – mondta el Pap Dorci a Borsnak.