Majka és Dundika nagyon féltek az összezártságtól

Majka
Vágólapra másolva!
A műsorvezető és párja készülnek közelgő esküvőjükre, a karanténban csak tovább erősödött a kapcsolatuk.
Vágólapra másolva!

"Kimondatlanul, de mindketten féltünk tőle, hogy milyen hatással lesz ránk ez az időszak, mert ilyen még sosem volt. Mindig is azt mondtuk, a hosszú kapcsolatunk titka, hogy nem lógunk egymás nyakán,

Volt némi aggodalom, de most már mondhatom, az egész családnak jót tett ez az extra együtt töltött idő. A gyerekekre is jó hatással volt, nagyon élvezték, hogy ilyen sokat lehetünk együtt négyesben" - mondta a Blikknek Majoros Hajnalka.

Forrás: Majoros Hajnalka/Instagram

Szerinte a családi harmónia fenntartásában nagy szerepe volt ebben a szép kertnek és a külön szobáknak. "Fontos volt, hogy mindenkinek volt egy saját kis tere elvonulni, ha arra volt szüksége, és a hűtőre kiragasztott napirend is életmentő volt, amit Peti talált ki. Mindenkinek megvolt a dolga, mikor mit csinál, és abból nem engedtem, hogy a gyerekek időben kerüljenek ágyba, így nekünk is jutott idő kettesben. Lett egy kis szaunánk, amit jól ki tudtunk most használni. Nap végén beültünk Petivel, s nagyokat beszélgettünk" - tette hozzá.

Elárulta, hogy sok idő után párja is ki tudta pihenni magát, a rengeteg szabadidőben pedig megtanult gitározni.