Sztárok, akik zseninek mondhatók az IQ-juk alapján

Sharon Stone 60 évesen is gyönyörű
Így érkezett a gálára Sharon Stone
Vágólapra másolva!
Az IQ-t, vagyis az intelligenciahányadost többféleképpen mérik, és persze a mérés értelmén is lehet vitatkozni, hisz nincs rá garancia, hogy a magasabb IQ-jú emberek automatikusan sikeresebbek is lesznek az életben. Más kérdés, hogy például Albert Einsteinnek sem tudjuk a pontos IQ-ját, mint ahogy a korábbi zsenik, Leonardo Da Vinci vagy netán Shakespeare intelligenciahányadosát is csak megbecsülni tudjuk – így a viszonyítás máris értelmét veszti. Mindenesetre az IQ-teszten 130 pontot elérők kimagasló intelligenciájúnak számítanak, miközben a sztárvilágban akadnak olyanok is páran, akiknek 150 vagy annál több az intelligenciahányadosuk – legalábbis, ha hinni lehet a számoknak. Lássuk, kik ők!
Vágólapra másolva!

Nolan Gould (150)

Forrás: AFP/Valerie Macon

A Modern család-ban a szerethető, de nem annyira okos Luke Dunphyt játszotta, a valóságban azonban 150 az IQ-ja – legalábbis ő maga ezt mondta egyszer Ellen DeGeneres show-jában. Az tény, hogy a kimagasló intelligenciájú embereket tömörítő Mensa tagja, és az iskolai tanulmányai során több osztályt gyorsítva végzett el, tizenhárom évesen már sikeresen megírta az érettségi alternatívájának számító GED-tesztet.

Lisa Kudrow (154)

Forrás: AFP/2019 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

A Jóbarátok egykori Phoebe-je is roppant intelligens, ha nem sikerült volna színésznőként berobbannia, valószínűleg biológusként, orvosi kutatások vezetőjeként ismerhetnénk. Több évig így is dolgozott fejfájáskutató édesapja, Lee N. Kudrow csapatában, együtt azt vizsgálták, hogy a balkezesek hajlamosabbak-e a klaszterfejfájásra, mint jobbkezes társaik.

Sharon Stone (154)

Forrás: NORTHFOTO/AFF/PA Images/Tammie Arroyo

A hivatalos mérések szerint ugyanolyan magas az IQ-ja, mint Kudrow-nak, a Mensába is bizonyára felvennék, ha meg akarná csinálni az ő tesztjüket. Ötévesen egyből a második osztályt kezdte az iskolában, tizenhat évesen le is érettségizett – az egyetemet azonban már otthagyta a modellkarrierje miatt, csak 2016-ban tért vissza egykori alma materébe, hogy megszerezze a diplomát.

Conan O'Brien (160)

Forrás: Full Picture Agency via AFP/FPA/Fpa

A késő esti talkshow-ja alapján talán nem gondolnánk róla, hogy a szakdolgozatát arról írta, hogy William Faulkner és Flannery O'Connor miként használták a műveikben szimbólumként a gyerekeket. Pedig a műsorvezető magna cum laude minősítéssel végzett a Harvardon, még gimnazistaként pedig országos szépirodalmi pályázatot is nyert egy novellájával.

Matt Damon (160)

Forrás: AFP/Mark Ralston

Első komolyabb sikere, a Good Will Hunting egy zseniről szólt, aki nehezen tört ki a bostoni munkásnegyedből, némi zsenialitás azonban a forgatókönyv megírásához is kellett – az első változatot pedig az egyetemen, angol házi feladatként dobta össze Damon. A diplomát már nem szerezte meg, mert jobban érdekelte a filmezés, a Good Will Hunting-ot viszont kilenc Oscar-díjra jelölték, amiből kettőt meg is kapott, a legjobb eredeti forgatókönyvért is jutalmazták.

Lapozzon, tudunk még pár zseniről a sztárvilágban!