Több nővel erőszakoskodott egy séf, több helyről is kirúgták

Chad Barrett
Vágólapra másolva!
A Food Network megszakított minden kapcsolatot Chad Barrett-tel, miután a séfről több nő is azt állította, hogy erőszakosan viselkedett vele.
Vágólapra másolva!

A Food Network közölte, hogy Chad Barrettet nem várja vissza a Guy főzőbajnoksága című műsorba, amelyben 2017-ben és 2019-ben is szerepelt.

A szakács tavaly a részben a Food Network által szervezett New York City Wine & Food Festivalon is részt vett: a csatorna legközelebb oda sem hívja meg, miközben korábbi munkahelyén, a michigani Feast étteremben sem számítanak rá vezető séfként.

Chad Barrett Forrás: Food Network

A kirúgások oka az, hogy Barrettet a volt felesége feljelentette családon belüli erőszak miatt, a hírre pedig a közösségi médiában hét másik nő is jelentkezett, a séf állítólag velük is erőszakoskodott.