Demi Lovato saját sorozatot kapott

MTV EMA: ezek voltak az elmúlt évek legbotrányosabb ruhakölteményei - Fotó Demi Lovato
Demi Lovato
Vágólapra másolva!
A YouTube négyrészes dokumentumsorozatot készít Demi Lovatóról, az elmúlt három évéről.
Vágólapra másolva!

Négyrészes dokumentumsorozat készül Demi Lovatóról, elsősorban arról, hogy az énekesnő milyen zenei és személyes utat járt be az elmúlt három évben.

A készítők azért csak 2017-ig nyúlnak vissza, mert akkor mutatták be a Demi Lovato: Simply Complicated című dokumentumfilmet, amely egyébként közel 33 millió megtekintésnél jár a YouTube-on.

Demi Lovato Forrás: Getty Images

A film folytatásáról már 2018-ban volt szó, az énekesnő azonban akkor adagolta túl magát, így az ötletből nem lett semmi. A mostani szériában valószínűleg a rehabról is lesz szó, de Lovato legnagyobb szakmai sikereit is felidézik, például, amikor a himnuszt énekelhette az idei Super Bowl előtt.

Az egyelőre cím nélküli sorozat mögött az OBB Pictures produkciós cég, illetve Michael D. Ratner rendező áll, ők hozták össze a YouTube másik hasonló projektjét, a Justin Bieber: Seasons-t is.