Különös betegségtől szenved a magyar valóságshow-szereplő

Young G
Vágólapra másolva!
A Young G-ként ismert rapper ízületi fájdalmai miatt néha ki sem tud kelni az ágyból.
Vágólapra másolva!

Eleinte a lábában, csípőjében érzett fájdalmat, majd a csípőjében, miközben eldeformálódtak a lábujjai. Szteroidott szedett, ettől 12 kiló felment rá, de a helyzet nem javult, a karját sem tudja felemelni. „Három és fél éve kezdődött a betegség. Amolyan ízületi probléma, de igazából egyik orvos sem tud pontos diagnózist felállítani" – mondta a Borsnak.

A koronavírus-járvány miatt minden fellépését visszamondták, most pedig, hogy újra munkába tudna állni, az egészségi állapota miatt nehezebben megy a fellépés, de mindent elvállal. Mint mondta, alkalmi munkákból próbál megélni a koncertek mellett.

Mint közösségi oldalán elmondta, egy hónapja elkezdett edzeni, és két hete a szteroidokat is abbahagyta, azóta nyolc kilót fogyott. „Kitartok, erős vagyok és tudom, hogy meg tudom csinálni!
Hamarosan egy olyan együttműködést hallhattok, láthattok, amit egy pár évvel ezelőtt én sem gondoltam volna!" – lelkesítette követőit a VV Béciként is ismert realityszereplő.