Öt és fél évesen szokott le a pelenkáról egy színésznő lánya

70th Emmy Awards - Creative Perspective GettyImageRank1 Arts Culture and Entertainment topics topix bestof toppics toppix
Kristen Bell
Vágólapra másolva!
Kristen Bellnek végre sikerült leszoktatnia a lányát a pelenkáról, miután annyian támadták a közösségi médiában.
Vágólapra másolva!

Kristen Bell májusban beszélt arról, hogy a kisebbik lánya, Delta öt és fél évesen még mindig pelenkát hord, azóta azonban sikerült szobatisztaságra szoktatnia.

Kristen Bell Forrás: AFP/2018 Getty Images/Matt Winkelmeyer

A színésznőt ugyanis a közösségi médiában rengetegen támadták a nyilatkozata miatt, és egy idő után már ő is kínosnak érezte a dolgot – hiába igyekezett türelmesen elmagyarázni mindenkinek, hogy minden gyerek más, a nagyobbik lánya, a most hétéves Lincoln például már 21 hónaposan szobatiszta volt.

Deltát végül azzal a módszerrel sikerült rábírni a pelenka elhagyására, hogy rendszeresen felébresztették este tizenegykor, és mintegy félálomban ültették a vécére.