Elutasították Vajna Tímea húgának névkérelmét

Palácsik Lilla
Vágólapra másolva!
Nehéz helyzetbe került Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ugyanis hamarosan születendő gyereküket a magyar jogszabályok szerint nem nevezhetik el úgy, ahogy szeretnék.
Vágólapra másolva!

A pár nem tudja anyakönyveztetni a Noah nevet, a hír először teljesen lesújtotta őket, de mint a Mokkában mesélték, még bíznak abban, hogy valami megoldást találnak. Magyarországon fiúknak a Noé, lányoknak a Noa név adható, az általuk választott név végén levő "h"-betűvel van a baj.

"Mikor összejöttünk, és mondtuk, hogy ha nekünk egyszer babánk lesz, akkor Noah lesz" - mondta Visváder Tamás, aki hasonló nevet el tudna képzelni a kisfiuknak, mint pédául a Noam.