Sorozatok, amelyek megtörtént bűncselekmények alapján készültek

2020.07.29. 21:36

Az utóbbi években egyre több megtörtént bűneseteket feldolgozó dokumentumsorozat készült, de a drámai szériák között is találunk pár újabbat, amely borzalmas igaz történeten alapul. Szörnyű gyilkosságot, nemi erőszakot, szerelmi átverést, téves letartóztatást, beteges anya-lánya viszonyt is láthattunk mostanában a képernyőn: a valódi bűntényeket körbejáró sorozatokból ajánlunk néhányat.

Hihetetlen (Unbelievable)

2019 egyik legerősebb sorozata is egy megtörtént bűntényen alapult, egy 2008 és 2011 közötti nemierőszak-sorozatot idézett meg, főként az egyik áldozat szemszögéből. A fiatal lányt, Marie-t (Kaitlyn Dever) először azzal gyanúsították, hogy csak kitalálta az egész vádat, két nyomozónő (Toni Collette és Merritt Weaver) azonban egyre előrébb jutott az ügyben. A történet krimiként is működött, de a hatásvadászat nélküli, száraz megvalósítás igazi drámává tette.

A tett (The Act)

Szintén 2019 egyik legjobb – bár rettenetesen nyomasztó – darabja volt, Patricia Arquette a Golden Globe-ot és az Emmyt is megkapta itteni alakításáért, miközben a másik főszereplőt, Joey Kinget is jelölték mindkét díjra. A két színésznő egy anya-lánya párost játszott, akik közül az előbbi, Dee Dee Blanchard kivetített Münchausen-szindrómában szenvedett, halálos betegként és fogyatékosként bánt teljesen egészséges lányával, Gypsy Rose Blancharddal – kapcsolatuknak pedig csak az anya megölése vetett véget 2015-ben.

American Crime Story

Az Amerikai Horror Story alkotójának, Ryan Murphynek az antológiasorozata, amely minden évadban más-más bűntényt jár körül. Az első szezon O. J. Simpson gyilkossági ügyével foglalkozott, olyan színészek játszottak benne, mint Cuba Gooding Jr., David Schwimmer vagy John Travolta. A második kiadásban Gianni Versace meggyilkolásáról tudhattunk meg többet, a következő etap pedig Bill Clinton egykori szexbotrányáról, a Monica Lewinsky-ügyről fog szólni.

Lapozzon, a következő oldalon is ajánlunk pár sorozatot!

Előző
  • 1
  • 2
Következő