Részegen vezetett Kovács Dóra

Kovács Dóra
Vágólapra másolva!
"Nem volt teljesen oké a viselkedése, mert a kocsiból nem akart eleinte kiszállni" - nyilatkozta a Ripostnak egy szemtanú.
Vágólapra másolva!

A Ripost érdeklődésére a rendőrség megerősítette, hogy bejelentés érkezett egy anyagi kárral járó közlekedési balesetről. "2020. július 25-én 17 óra 57 perckor Budapesten, a VII. kerületben az Erzsébet körúton egy nő az általa vezetett

autóval parkolás közben nekiütközött

az ott parkoló másik autónak. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit. (...) A rendőrök a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott, ezért a nőt mintavétel céljából előállították" – áll a szövegben. A lap megkeresésére a modell, DJ nem tagadta a balesetet.

Kovács Dóra Forrás: Kovács Dóra / Instagram