Magyar sztárok, akikről kiderült, hogy megcsalták a párjukat

Bódi Guszti, Kökény Attila, Szegedi Fecsó
Magyar sztárok, akikről kiderült, hogy megcsalták a párjukat
Vágólapra másolva!
Demcsák Zsuzsa a Life TV új műsorában, az Összezárva Hajdú Péterrel című realityben árulja el, hogy előfordult már, hogy félrelépett, volt olyan kapcsolata, amiben nem volt hűséges. Nem ő az egyetlen magyar ismert ember, aki színt vallott a nyilvánosság előtt: Bódi Guszti felesége tudja kezelni a sorozatos félrelépéseket, Kökény Attila pedig még dalt is írt Arankának, hogy megbocsásson.
Vágólapra másolva!

Kökény Attila

Az énekes a párjával fog majd főzni a TV2-n a Love Bistróban, teljes köztük az összhang, de ez nem volt mindig így: Kökény Attila házassága 12 évvel ezelőtt a hűtlensége miatt került válságba. A külön töltött idő alatt rádöbbent, mit veszíthet, ezért mindent megtett, hogy párja megbocsásson neki: ajándékokat vett, közös programokat szervezett, és kimutatta, mennyire szereti a feleségét. Mint mondja, máig nagyon hálás Arankának, amiért visszafogadta.

Forrás: TV2 Sajtószoba

"Két hónapig külön is voltunk Arankával, ami életem eddigi legnehezebb időszaka volt. Sajnos az ember sokszor csak akkor jön rá, hogy mennyire szereti a másikat, amikor úgy érzi, hogy elveszíti.

Ezt a sztorit örökre elástuk, szerencsére Aranka sem hánytorgatja fel nekem. Ettől függetlenül egy egészséges féltékenykedés még a mai napig jelen van a kapcsolatunkban, de szerintem ez normális, tekintve, hogy a rajongóim kilencven százaléka nő"- mesélte nemrég.

Luxus Vivien volt férje, Szegedi Fecsó

A luxusfeleségként megismert Vasvárvi Vivien a közösségi oldalán idézte fel, hogy mennyire megviselte férje hűtlensége. Amikor egy videós bizonyítékot is látott a megcsalásról kisfia születése után, teljesen összeomlott, alig evett, 42 kilóra fogyott.

Aztán mégis elhittem, hogy tud változni, mert ott vagyok, segítek, mellette vagyok, hiszem, hogy képes rá, annyira szeretem. Évek teltek el, hogy rá kellett jönnöm arra, hogy ő igazából nem is akar változni. (...) Kaptam a híreket, hogy hűtlen. Én naív fejemmel nem hittem senkinek sem..." - írta.

Forrás: Szegedi Fecsó / Instagram

A gyerekek miatt úgy döntött, kitart Fecsó mellett azután is, hogy üzeneteket, képeket, videókat kapott a félrelépésekről. "Adtunk egy utolsó esélyt Edwardka miatt. Tudtam, hogy nem lesz már semmi a régi! Egyszerűen nekem nem ment. Kiábrándultam. 1,5 hónap után azt mondtam, nem bírom, elég volt! Nem vagyok boldog, és soha többé mellette nem is leszek már az! Elárult! Megalázott számtalanszor! Elment. Aznap már más nővel volt este! Itt tudtam, hogy soha többé nincs visszaút! Soha! Remélem, a családja elvesztése árán megtanulta azt, hogy soha többet nem követ el ilyen hibát" - áll a bejegyzésben.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!