Idén utoljára főztek együtt a Balatoni Nyár műsorvezetői

Vágólapra másolva!
Rátonyi Kriszta, Fodor Imre, Somossy Barbi és Forró Bence mindannyian nagyon sajnálják, hogy a héten befejeződik a Duna Televízió délelőtti magazinműsorának idei évada, hiszen rengeteg élményben volt részük az elmúlt 11 hét alatt.
Vágólapra másolva!
MTVA

A csapat Lázár séffel együtt egy nagyszabású közös főzéssel ünnepelt - közölte a produkció. Természetesen jó hangulatból és finomságokból nem volt hiány, a balatoncsicsói forgatáson, emelegítésképp velős csontot készítettek pirítóssal, majd hagymás rostélyost marhasteakből.

MTVA

A felvett anyagokat és azok receptjeit természetesen a nézők is megtekinthetik a Balatoni Nyár e heti adásaiban. Szombaton egy rendhagyó műsorral is várják majd az érdeklődőket, ahol a négy műsorvezető és Lázár séf együtt készítik majd el a napi gourmet fogást.