Szakított Curtis és párja

Curtis
Vágólapra másolva!
Curtis a közösségi oldalán árulta el, hogy már nincsenek együtt kisfia anyjával, Krisztával.
Vágólapra másolva!

"Nehéz ilyenkor a megfelelő szavakat használni, pontosan fogalmazni, mert egyrészt az ember szomorú és csalódott, ugyanakkor muszáj előre tekinteni, pozitívnak és erősnek maradni, hiszen a kisfiam semmiben nem szenvedhet hátrányt, az ő boldogsága és egészséges fejlődése a legfontosabb. Igen, Krisztivel úgy döntöttünk, hogy külön válunk.

Nem kívánhatnék jobb édesanyát a kisfiamnak, hálás vagyok a sorsnak, hogy Kriszti a gyermekem anyukája" - kezdte a bejegyzést Curtis.

Forrás: Curtis/Instagram

"Még tanuljuk ezt a helyzetet, igyekszünk mindent úgy tervezni és szervezni, hogy a gyerek a legkevésbé sérüljön. Mindig ott leszek a fiam mellett, támogatom, próbálok a lehető legtöbb időt vele tölteni. Sok csodás pillanatot éltünk meg családként, sosem feledem az életem ezen szakaszát, de most egy új időszak jön. Ismerem magam, tudom, hogy lesznek nehéz napok, de abban is biztos vagyok, hogy megtalálom a boldogságomat. Köszönök mindent, Kriszti, SZERETLEK kisfiam!" - írta.