Szinte sokkot kaptak Bárdosi Sándor vendégei

Vágólapra másolva!
Kisebb homoksivatagon kellett átvágniuk, hogy ételhez jussanak: talán rendezett kertet vártak, szívélyes vendéglátót, de legalább a hús már sült.
Vágólapra másolva!
Life TV

Bárdosi Sándor a vendéglátó a Vacsorakirály mai adásában, a Life TV-n: tárcsán sütött húst a még nem végleges állapotában lévő kertjében, amikor megérkeztek a vendégei. „Ki se jössz elénk? Hát fuss már felénk! Gyere Sanyi, ölelj meg" – kérték a jövevények, de Bárdosi nem moccant.

Life TV

Balázs Andi elmondta, hogy hiányzott neki, hogy a házigazda a vendégeit a kapuban fogadja: „Hiányosságnak éltem meg, hogy nem tárt karokkal futott felénk a naplementében." A volt birkózó értetlenkedett kissé: „Nem tudom, mit vártak, vörös szőnyeget, azt, hogy a nyakukba ugrok?"

Life TV

Lukács Miki szerint Bárdosi kertje egy pusztaság, de legalább nem gazos, helyette a térkő és a homok az uralkodó. A vendégek sorra kikerülték a gyerekjátékokkal is megszórt homokdombot, a lepakolt térkő-kupacot, majd később vacsorát is kaptak. Bárdosi korábban úgy vélekedett, hogy a kacsazsír jó a vegáknak is – úgyhogy érdemes nézni este héttől a Vacsorakirályt a Life TV-n.