Magyar sztárok, akik csúnya szakításon vannak túl

tóth andi
szabó ádám
luxus vivi
pintér tibor
Vágólapra másolva!
Sokan vannak, akik nem tudnak csendesen, barátként befejezni egy hosszú kapcsolatot vagy házasságot, a felek közt pedig nagyon elmérgesedik a viszony, mire sikerül lezárniuk a közös múltat. A magyar hírességekre ráadásul sokan kíváncsiak egy ilyen időszakban, így csak ritkán marad titokban, hogy mi okozta a problémákat. Tóth Andi nem rejti véka alá, hogy nehezen viseli el Szabó Ádámot, Hódi Pamela és Berki Krisztián máig üzengetnek egymásnak a sajtóban, és a nyilvánosság előtt játszódott le Jollyék és Luxus Vivienék válása.
Vágólapra másolva!

Tóth Andi és Szabó Ádám

Az egykori szerelmespár jelenleg a Sztárban sztárban verseng egymással, a feszültség pedig kézzel tapintható közöttük. Kapcsolatuk mindig viharos volt, egyszer már szakítottak és külön is költöztek, aztán új tervekről és családalapításról meséltek. A mostani szakítás a korábbinál viharosabb, Tóth Andi nyíltan üzenget az állítólag túl sokat féltékenykedő exének, és a kézfogását sem fogadta a TV2 show-jában az egyik produkció után.

Forrás: Tóth Andi - Andee

Állítólag a színfalak mögött is kerüli Szabó Ádámot, hevesen reagál, ha csak a nevét meghallja, és nem hajlandó vele kommunikálni. "Ádámnak van ez a jó ember, jó kisfiú imázsa, amit nagyon gondosan épít is, de én nem tudom megjátszani magam, ami a szívemen, az a számon és a fejemen. Tarthatjátok jó embernek, én nem tartom annak, ez az én problémám, hogy miért" - árulta el közösségi oldalán.

Vasvári Vivien és Fecsó

Luxus Vivienék válásától sokáig volt hangos a sajtó, az egykori luxusfeleség a nyilvánosság előtt teregette ki magánéletük szinte minden részletét, a megcsalásoktól kezdve az anyagiakig. Egy darabig nyugodtan zajlott a szétválás, de eldurvultak a dolgok, először fotókkal, majd posztokkal és nyilatkozatokkal is üzengettek egymásnak.

Vasvári Vivien arról mesélt követőinek, hogy nem kapja meg a gyerektartás összegét, és hogy férje több ponton megszegte ígéretét, Fecsó pedig arról beszélt többször, hogy mivel külön vannak, nem ő akarja finanszírozni volt párja luxusát. Mióta mindketten új párt találtak, lecsitultak a kedélyek, de nem valószínű, hogy barátivá vált a kapcsolat.

Suzy és Jolly

A mulatós előadók kapcsolata sosem volt felhőtlen, 2019-ben pedig már a végleges válásról beszéltek, majd Jolly kiköltözött a közös otthonukból. Gyorsan kiderült, hogy az énekes új párt talált, sok rajongó pedig elpártolt tőle, amiért elhagyta a családját. Akkoriban arról beszélt, hogy alvászavar és depresszió jelentkezett nála a válás miatt, és gondolkodott azon, hogy pszichológushoz menjen.

Forrás: Instagram/Jolly Official

"Jó lenne, ha én is ráérnék a sebeimet nyalogatni, de nem teszem, pedig engem hagytak el. Nem érek rá depressziósnak lenni, pszichológust keresgélni, tengerparton pihengetni. Miért? Mert nincs se régi, se új kedvesem, reggel hatkor kelek, viszem Suzykát iskolába, állok a pult mögött a szüleimmel közös kis üzletben, este tanulok a gyerekkel, hétvégén a gofrizóból megyek fellépni, egyedül kell eltartanom a kislányunkat. Nem érek rá a rajongókat se számolgatni, hogy megvannak-e darabra mind" - adta a csattanós választ Suzy.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!