Curtis felesége, Széki Kriszta a Tények Pluszban mesélt először a szakítás után.

Közel egy hónapja derült ki, hogy a rapper és felesége már egy ideje nincsenek együtt, azóta pedig nyilvánosságra kerültek olyan képek is, melyeken Curtis egy nővel látható. A kapcsoltuk a közös gyerek miatt jó maradt, de Kriszta nem tagadja, hogy sokszor volt csalódott, szomorú, dühös, és az utóbbi időben többször érezte férje hiányát.

Nem lepte meg, hogy párja már tovább is lépett, de ő erre egyelőre még képtelen lenne. "Igazából azért is éreztem, hogy van neki valaki, mert napi szinten kapcsolatban voltunk telefonon, videóbeszélgetésben, de az utóbbi időben ez megszakadt.

Érezhető volt, azért a nők nem hülyék, a megérzések nem csalnak, amit én szóvá is tettem neki, de tagadta.Azt gondolom, ennek ki kellett derülnie, szembesülnöm kellett azzal, hogy igenis, neki van valakije, hogy mással is volt kapcsolatban, vagy van, nem tudom. Így most tudtam azt mondani, hogy teljesen elengedtem ezt az egészet" - mesélte a TV2-n. "27 éves vagyok, előttem az élet, még nem gondolkodtam továbblépésen, de ez is biztosan el fog jönni" - árulta el.