Szabó Ádám családot akart - elárulta, hogy érzi magát a váratlan szakítás után

Sztárban sztár 7. Szabó Ádám
Vágólapra másolva!
Tóth Andival közös jövőt, családot terveztek, végül szakított vele az énekesnő, és sok év után egyedül maradt.
Vágólapra másolva!

Tóth Andival való szakítása óta újra keresi önmagát, de bevallása szerint imád egyedül lenni, ugyanis így jobban tud fókuszálni saját magára - árulta el a Storynak. Az énekes 18 éves kora óta folyamatosan kapcsolatból kapcsolatba került, így most igazán jól esik neki a magány.

Forrás: Deák András/sajtoszoba.tv

"Nagyon hosszú ideje nem volt arra lehetőségem, hogy tervezzek, és új dolgokat találjak ki. Mindenkinek kell egy kis én-idő, amikor csak saját magával foglalkozhat, nekem ez azonban csak akkor megy, ha egyedül vagyok" - mesélte. Egyelőre nem szeretne újra párkapcsolatot, de azt már most kijelentette, hogy teljesen másképp fog viselkedni az új kapcsolatában.