Újabb börtön várhat a Melrose Place színésznőjére, Amy Locane-re ugyanazért a bűntettért, amiért két és fél évet már ült korábban.

Hároméves börtönbüntetéséből közel két és fél évet letöltött Amy Locane színésznő, 2015-ben szabadult – most viszont visszakerülhet a börtönbe.

Amy LocaneForrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Amanda Edwards

A New Jersey-i legfelsőbb bíróság – több régi esettel együtt – felülvizsgálta Locane ügyét, és azt állapította meg, hogy az előző ítélet túl enyhe volt. A mostani döntés összesen nyolc év börtönt jelentene, vagyis a színésznőnek még nagyjából öt és fél évet kellene ülnie – de fellebezni fog. 

Locane 2010-ben okozott halálos balesetet: a kocsijával nekiment egy idős pár autójának, abban a nő meghalt, a férfi pedig súlyosan megsérült. A szemtanúk szerint a színésznő annyira részeg volt, hogy csak nevetett az áldozatokon, majd egy perc múlva elfelejtette, hogy mi történt.