Osvárt Andrea azt hitte, zsűrizni hívják, de nem így lett

Osvárt Andrea
Vágólapra másolva!
A színésznő is táncol a Dancing With The Stars-ban, a TV2-n, heteken belül.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, itthon is indul a formátum, a TV2 adja, táncparkettre lép Gabriela Spanic és Andrei Mangra, Osvárt Andrea és Suti András, Marsi Anikó és Vas Zsolt, Pásztor Anna és Köcse György, Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan, Détár Enikő és Baranya Dávid, Istenes László és Czina Boglárka, Noszály Sándor és Mikes Anna, Horváth Tamás és Sipos Viktória, Tóth Dávid és Lissák Laura, Emilió és Tóth Orsolya, valamint Győrfi Dani és Stana Alexandra. A műsorvezetők Kiss Ramóna és Stohl András lesznek.

Forrás: Instagram

Osvárt Andrea elmesélte, hogy nagyon szeretett volna táncos lenni, de vidéken, ahol lakott, nem volt tánciskola. Féltestvérei Budapesten laktak, egyikük eredményes versenytáncos lett. Mint mondta, partnere elsőre szimpatikus lett neki, jól kijönnek. Egy régi álma valósult meg, amikor az ügynöke jelezte, hogy mely produkció kereste meg. „Nem is akartam elhinni, azt hittem, hogy csak zsűrinek hívnak, de nagyon örültem, hogy táncolhatok" – tette hozzá. Bővebben a videóban.