A Romantic énekesnőjét arról értesítették, hogy 18 040 forintos tartozása miatt végrehajtási jogot jegyeztek be csepeli otthonára.

"Olyan sokkot kaptam az első felugró hírek láttán, hogy elhánytam magam. Rettenetesen megijedtem, mert vagy szórakozik velem valaki, vagy hasonlóan járhatok. Többször hívtam a végrehajtó irodáját, de senki nem vette fel a telefont, és csak nőtt a gyanúm" - mesélte a Blikknek.

Másnap új levél érkezett, mely szerint ugyanez a végrehajtó júliusban lefoglalta az autóját, amit kivontak a forgalomból, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztek be rá. "Egyszerűen összeomlottam, csak zokogtam a tehetetlenségtől. Lázasan kattogott az agyam, hogy hová rejtsem a kocsimat, nehogy elárverezzék, hiszen munkaeszköz, ezzel járok a fellépésekre" - magyarázta az énekesnő, aki végül megtudta, egy tavaly májusi, be nem fizetett XI. kerületi parkolásbüntetés miatt foglalták le az autóját, illetve terhelték meg lakását.

Forrás: Völgyi Zsuzsi/Instagram

"Mobillal szoktam parkolni, lehet, hogy elütöttem valamit, de nem kaptam sem értesítést, sem mikuláscsomagot. Az sms-ek törlődnek egy idő után, így azt sem tudom, jogos-e a büntetés. A végrehajtónál derült ki, hogy a tudtom nélkül a bankszámlámat is megterhelték: az előző nap levontak róla 110 ezer forintot, ennyibe került a büntetés a behajtási költségekkel. Nincs havi fix jövedelmem, szerencse, hogy pont megérkezett a gyerektartás és egy televíziós műsor utáni gázsi. Ha nem jön a pénz, viszik az autómat vagy bármit a lakásomból" - mesélte.