. Dobó Ági férje, Csaba úgy érzi, teljesen leszerepelt, mikor párjával az első gyereküket várták.

Kucsera Gábor, Kis Csaba és Meggyes Dávid indítottak egy közös YouTube-csatornát, melynek új részében nagy vallomást tett az egykori szépségkirálynő, Dobó Ági férje. Elárulta, hogy mikor az első gyereküket várták, ő nagyon megrémült, féltette a saját és közös életüket.

Forrás: TV2 Sajtószoba

"Bepánikoltam, lehet, hogy ez a jó szó. És akkor, ott nem tudtam úgy részt venni Ági terhességes időszakában, mint ahogy kellett volna. Buliztam, eljárogattam, és próbáltam kiélni magam. Ez abban a pillanatban megváltozott, ahogy Beni megszületett. Odaadták a kezembe még a kórházban, rögtön a szülést követően, és a gyerekkel egymásra néztünk, onnantól fogva én úgy gondolom, hogy apaként százszázalékosan szerepelek. Viszont mint férfi egy terhes nő mellett, leszerepeltem, és ezt ha tehetném, újracsinálnám" - árulta el.