Kollányi Zsuzsi ikrei császármetszéssel születtek, de a harmadik kisfiú természetes úton érkezett - erről egy bejegyzésben számolt be az énekesnő.

"Mint mondtam, sok minden van, amit mesélhetek. Kezdeném azzal, hogy a természetes szülés bizony fájdalmas dolog. Nem kicsit. Hanem nagyon! Nincs az a szülésfelkészítő, ahol ezt el tudják magyarázni. Nekem egy teljes napon át volt módom vajúdni, úgyhogy kivettem belőle a részem. Ugyanakkor az eredmény a legeslegcsodálatosabb dolog, amit csak ember (a mi esetünkben pár) átélhet. Nem is sejtettem, milyen lesz ennyi energia-igénybevétel után, amikor végre kizuttyan az a picike test a pocakból, és odaadják nekem. Nem tudok varázsosabb dolgot elképzelni. Szerencsés vagyok, hogy Bogdánt már így hozhattam világra, és szeretnék hálát adni a Férjemnek, akinél jobb Társat ebben a helyzetben nem is kívánhattam volna, bátorított, erősített, kitartott velem és nem sürgetett" - írta oldalán az énekesnő, aki párja mellett az orvosnak és a szülésznőnek is hálás.

"Bogdán születésével született egy dal is! Gyermek a címe, fogadjaátok olyan szeretettel, ahogy Bogdánt fogadjátok" - tette hozzá.