Nicole Kidman és Hugh Grant jó harminc év barátság után kerültek egy sorozatba, korábban még sosem játszottak együtt – bár a színésznő nagyon szerette volna.

Az HBO GO-n október 26-án indul a Tudhattad volna című sorozat, amely Jean Hanff Korelitz magyarul is olvasható regényén alapul, a főszereplő, Nicole Kidman karakterének az apját Donald Sutherland, a férjét pedig Hugh Grant játssza.

Kidman és Grant most játszanak először együtt, az Entertainment Tonightnak adott közös interjújukból azonban kiderül, hogy a húszas éveik óta jól ismerik egymást, a barátságuk segített nekik hitelesen megformálni a mostani karaktereiket.

"Nicole csupa nevetés és pletyka, amit nagyon szeretek" – vallotta be Grant, majd az is kiderült, hogy a legjobban azt szereti, amikor a színésznő önmagáról pletykál. "Válaszolok neki minden kérdésre magamról" – ismerte be Kidman is.

Hugh Grant és Nicole Kidman, Tudhattad volnaForrás: HBO

Kidman és Grant a Marie Claire-nek is nyilatkozott a sorozat kapcsán, ott pedig az derült ki, hogy Kidman annak idején nagyon szerette volna megszerezni azt a szerepet, amit Grant mellett aztán Julia Roberts játszott a Sztárom a párom-ban. "Nem voltam elég ismert, és nem voltam elég tehetséges a munkához" – vélte Kidman.