Dancing with the Stars: Istenes László sérült, nagy fájdalmai vannak

DWTS Istenes
Vágólapra másolva!
Az élő adás után orvosi segítségre volt szüksége Istenes Lászlónak, aki fájdalmai ellenére elkezdett készülni a TV2 show-jára.
Vágólapra másolva!

"Szombaton a műsor alatt, a táncunk közben (remélem, nem látszott) nagyon komolyan meghúzódtam. A páholyból már csak orvos támogatásával tudtam levánszorogni az öltözőbe, ahol azonnali gyógykezelést kaptam a sérülésemre. Hatalmas fájdalmaim voltak aznap és másnap is, sőt, még hétfőn és kedden is. A diagnózis: túlterhelésből adódó izomgyulladás/húzódás" - írta oldalán a Mokka műsorvezetője.

"Azóta folyamatosan kezelik remek szakemberek, de nagyon lassan gyógyul. Ennek következtében ezen a héten még nem tudtunk próbálni egyetlen lépést sem.Mostanra kerültem olyan állapotba, hogy ma este megpróbáljuk elkezdeni a munkát, amit normálisan vasárnap délután szoktunk indítani.

Megpróbáljuk a lehetetlent... Szorítsatok nekünk!" - üzente.