Több koronavírusos van a stábban, leállt egy sorozat forgatása

The Witcher
Vágólapra másolva!
Leállt a The Witcher, vagyis a Vaják második évadjának forgatása, miután négy stábtag koronavírustesztje is pozitív lett.
Vágólapra másolva!

A Netflix leállította a The Witcher angliai forgatását, a szokásos tesztelés során ugyanis négy stábtagról is kiderült, hogy koronavírusos.

The Witcher Forrás: Netflix

A Deadline szerint a betegek nem a vezető színészek között vannak, de márciusban egyszer már az egyik szereplő, Kristofer Hivju is elkapta a koronavírust, akkor szintén leállították a forgatást – és aztán a szünet elhúzódott egészen augusztusig, a közben bevezetett korlátozások miatt.

A The Witcher a Netflix egyik legnagyobb sikere volt mostanában, az első évadot 76 millió háztartásban látták.