A vesztegetésért börtönre ítélt Lori Loughlin október végén kezdte meg kéthónapos büntetését, de már rögtön az elején azt érezte, hogy valami borzasztó dolog fog történni vele, amíg bent van. Hogy egyébként milyen életre számíthat a börtönben, arról itt írtunk bővebben, de persze más sztárok is meséltek már arról, hogy mit tapasztaltak bezárva: volt, aki rendre romlott ételt kapott, másnak egy sátánista sorozatgyilkos üzengetett, miközben olyan is akadt, aki naphosszat szexelt.

Kiefer Sutherland

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jörg Carstensen

2007-ben 48 nap börtönre ítélték, miután nem először kapták ittas vezetésen. Később úgy nyilatkozott, hogy jót tett neki az elzárás: megbánta azokat a dolgokat, amikért odakerült, majd David Lettermannek azt is elmondta, hogy humorral próbált túljutni az egészen. „Abszolút tudatában voltam, hogy miféle helyre kerültem. Emlékszem, a második vagy a harmadik nap zuhanyoztam, és mint egy rossz viccben, elejtettem a szappant. Körbenéztem, aztán úgy döntöttem, hogy inkább végzek aznapra a zuhanyzással" – mesélte.

Robert Downey Jr.

Robert Downey Jr.Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Alberto E. Rodriguez

Évtizedekig küzdött a függőségével, drogbirtoklásért három évig börtönben is ült. Ő az elején még naivan azt gondolta, hogy a börtön „kisebb és szelídebb" lesz, de aztán megszokta a körülményeket. A konyhán dolgozott, heti öt nap délután és este az volt a dolga, hogy felszolgálja az ételt a többi elítéltnek, majd elmosogasson utánuk, ami persze ipari mennyiségű mosatlant jelentett, hiába csinálták többen – miközben olyan is előfordult, hogy egy zsák előre elkészített szósz felrobbant a konyha közepén, Downey Jr. órákig takaríthatta.

Lindsay Lohan

Forrás: NurPhoto/Euan Cherry/Photoshot/NurPhoto/Euan Cherry

A börtönbüntetése alatt tizennégy napra magánzárkába is zárták, hogy így védjék meg a többi elítélttől. A teljes elszigeteltség eléggé megviselte – utólag azt gondolta, bőven elég lett volna belőle két nap –, 2014-ben azonban a The Jonathan Ross Show-ban így is azt mesélte, hogy a magánzárkában valamiféle nyugalomra talált. „Előtte szörnyen rémült voltam, de ott végül rájöttem, hogy nem kell senkinek megfelelnem, nem kell senkiért semmit tennem, még csak válaszolnom sem kell, ha nem akarok" – mondta.

Sean Penn

Forrás: Getty Images/2012 Getty Images/Gareth Cattermole

Komoly dühkezelési problémái voltak, már 1987-ben eltöltött több mint egy hónapot a börtönben, miután megütött egy statisztát a Színek forgatásán. Olyan cellába került, ahol rálátott a sátánista sorozatgyilkos, a Night Stalkerként ismert Richard Ramirez is, aki mindenáron autogramot akart szerezni Penntől: megkért egy börtönőrt, hogy továbbítsa a színésznek az üzenetét, amin az állt, hogy „Hé Sean, maradj kemény, és üsd meg őket újra!" – mire Penn állítólag visszaírt neki, hogy hagyja békén, nem érez vele semmilyen rokonságot.

Lapozzon, a következő oldalon újabb sztorikkal folytatjuk!