Idén másodszor esik át komoly betegségen a Dancing with the Stars sztárja

DWTS
Vágólapra másolva!
A Dancing with the Stars múltheti adásában Tóth Dávid és táncpartnere Lissák Laura nem léphettek színpadra, ugyanis a kajakozó koronavírus-tesztje pozitív lett.
Vágólapra másolva!

"Az állóképességem körülbelül hetven százalékát birtoklom jelenleg, sajnos tíz nap alatt legyengített a vírus" - mondta a Borsnak. Tóth Dávid betegsége miatt a koreográfián is változtatni kellett.

mert nem vagyok képest bizonyos mozdulatokra" - folytatta a sportoló. A ma esti táncban egy nagyon nehéz emelés is lett volna, de ki kellett venniük a produkcióból, mert nem találták biztonságosnak. "Reméljük, enélkül is sikerül olyan produkcióval előállni, ami elnyeri a zsűri és a nézők tetszését és versenyben maradhatunk" - tette hozzá.

Forrás: Tóth Dávid/Instagram

Tóth Dávidnak idén már két veszélyes betegségnek is átesett, ugyanis az Exatlonban, Dominikán Dengue láza volt. "Az keményebb volt, mint a koronavírus, 40 fokos lázzal feküdtem, önkívületi állapotban, de ez a mostani helyzet sem rózsás.

Mindennap beszéltünk, ő tartotta bennem a lelket" - mondta a táncosműsor versenyzője.