Stana Alexandrát alig takarta a ruha, szinte mindene kilátszott, táncpartnerét ez, és az erotikus koreográfia is zavarba hozta a közönség előtt.

Győrfi Dani és Stana Alexandra tánca nem csak a zsűriben ülő Ördög Nórát hozta zavarba, hanem, mint kiderült, Győrfi Pál fiát is.

Forrás: TV2 Sajtószoba

"Danival kapcsolatban már régen túl vagyok a felnőtt lett a gyerekből sokkon. Évek óta stabil kapcsolatban él, és a párjával, akit nagyon szeretünk, mindig az érett férfi szerepében látom, úgyhogy megszoktam már. Tudom, hogy tényleg nagyon zavarba jött attól a helyzettől, hogy egy másik nővel kerül a tánc kedvéért erotikus közelségbe, mert ő egy tiszta lelkű, mély érzésű fiú" - mesélte Győfi Pál a Borsnak.

"Azt szokták mondani, hogy a mai fiatalok egyre felelőtlenebbek, de ez szerintem nem igaz, nagyon sok pozitív példát tudok magam körül és az ifjú Győrfi viselkedése is ezt mutatja.Továbbra is azt látom, hogy Dani fiam a műsor minden pillanatát élvezi, és hétről hétre igyekszik kihozni magából a maximumot. Örülök, hogy ez ilyen jól sikerül is neki" - tette hozzá.