Romlott Majka állapota, továbbra sem mehet haza a kórházból

Vágólapra másolva!
Pár követője azért támadja, mert egyedül van egy szobában. Próbál optimista maradni, de kicsit rosszabb lett a CT-eredménye, mint egy hete.
Vágólapra másolva!

A TV2 műsorvezetője hétfőn is bejelentkezett a YouTube-on. „Kicsit romlott a CT-m, először ijesztően hangzott... Csütörtökön lettem sz.rul, akkor kezdődtek a tünetek. Múlt hétfőn jöttem be a kórházba, az ötödik napon, akkor nézték meg a CT-t... Benn voltam két napot, majd hazamentem, utána visszajöttem a kórházba. Ahhoz képest 2-3 százalékkal romlott a CT-eredményem" – mondta. Próbálja derűlátóan nézni ezt, szerinte az lehetett, hogy az első CT után még romlott a tüdejének állapota (csak azt már nem vizsgálták, arról nincs kép, mérés), majd kapott sok szteroidot, és elindult a javulás, csak lassan.

YouTube

Valaki kiszúrta, hogy teljesen egyedül van egy kórteremben. „Mondhatnám, hogy celebeknek jár ez a szoba, de ez inkább

Lehet, hogy zavarnék másokat, lehet, sok ember slattyogna arra, ápolók, nővérek és mindenféle ember meg akarná nézni Majkát covidosan" – vélekedett, azaz úgy gondolja, hogy a többi beteg nyugalma miatt jobb, ha ő külön van. „Előttem egy olyan ember feküdt itt, aki nem celeb, de másféle figyelmet érdemelt. Más szempontból problémás. De eresszétek el ezt!" – közölte. Megismételte, hogy nem magán, hanem állami kórházban van, az ellátást jónak tartja, de a szobából persze ő sem mehet ki.

YouTube

Továbbra is felhúzza magát a kommentelők írásain, mert van, aki szerint nem is beteg igazán, csak reklámot csap a koronavírusnak. Olyan is akad, aki szerint pénzért csinálja a videókat. „38,5-ös lázzal jöttem vissza! Veszek egy nagy levegőt, beszakad az egész mellhártyám! Miért vagytok ilyen hülyék néha? Ezt a naplót nem azért csinálom, hogy röhejessé tegyem magam" – morgolódott.

Szerinte ijesztő, hogy ő ennyire le tudott betegedni, pedig nagy tüdőkapacitással, kétórás koncerteken rappelt hetente többször, sokat sportolt. „Ez k.rva komoly dolog" – figyelmeztetett mindenkit.