14 évesen meghalt egy kedvelt tévészereplő

Ben Watkins Masterchef Junior

Credit: Erica Parise/FOX
Ben Watkins Masterchef Junior Credit: Erica Parise/FOX
Vágólapra másolva!
14 évesen meghalt a MasterChef Junior-ban látott Ben Watkins, miután másfél évig küzdött a rák egy ritka fajtájával.
Vágólapra másolva!

Egy gyerekeket és fiatalokat ritkán támadó betegségben, úgynevezett angiomatoid szálas hisztocitómában halt meg a MasterChef Junior (Amerikai mesterszakács junior) egyik versenyzője, Ben Watkins. 14 éves volt, itt a műsor zsűrijével látható egy plakáton:

Forrás: Fox

A fiú 11 évesen szerepelt a gasztrovetélkedőben, de a felvételek csak egy évvel később kerültek adásba: addigra Watkins szülei meghaltak, az apja megölte az anyját, majd magával is végzett.

A hír természetesen a nézőkhöz is eljutott, akik hamar megszerették a fiút, 30 ezer dollárt is gyűjtöttek a támogatására. Watkins a szülei halála után egyébként a nagybátyjához került, aki szerint a fiú végig erős maradt, sosem panaszkodott sem a tragédia miatt, sem a későbbi betegsége alatt.