Élőben közvetítette vérvételét a koronavírusos Majka

Majka
Vágólapra másolva!
Két vérvétele van naponta, ebből derül ki a gyulladási szint - mondta. Szerda este is bejelentkezett a kórházból, úgy tűnik, javult az állapota. 
Vágólapra másolva!
YouTube

A COVID-dal küzdő, kórházban ápolt Majka újfent bejelentkezett a YouTube-on, mint az elmúlt két hétben szinte minden este. Vérvételét élőben közvetítette, kiderült, hogy az ápolónő – akivel tegeződik - 12 órás műszakban van, és lassan lejár a műszakja. „Jókor jöttek, így volt valami újdonság is" – örvendezett a rapper, aki nem tűnik már nagyon betegnek. Úgy érzi, hogy négy-öt kilót fogyott, de ha stresszel vagy beteg, akkor mindig lead pár kilót.

YouTube

„Nem hagytam el a TV2-t, lejárt a szerződésem, de jó a viszony. Százszor jobban éreztem a TV2-nél magam, mint bármely más csatornánál. Most nem akarok tévézni, ez nagyon fontos dolog" – tisztázott egy félreértést.

Majka eztán a kétoldali tüdőgyulladásról beszélt hosszabban, mert újfent felhúzta magát azon, hogy akad kommentelő, aki szerint az, aki tényleg beteg, nem tud beszélni, pláne nem ennyit. Ekkor lefagyott a videó, de továbbra is 1800-1700 ember nézte, volt, aki azon poénkodott, hogy feltölti Majka telefonját 5 ezer forinttal.

YouTube

Élettársa, Hajni jól van, árulta el. Legutóbb 10 százalékban volt gyulladás Majka tüdején, derült ki kicsivel később. Oldalfekvésben is tud aludni, normálisan, ez felvillanyozza. Nagy levegővételnél viszont még érzi, hogy van valami gond. „Nem kellemes, de ezzel nem lehet mit csinálni" – vélte.

„Ma egész nap bágyadt voltam, gyenge, sz.r kedvem volt. Három napja ugyanebben a pólóban vagyok, ez igaz, zuhanyozni nem tudtam, csak áttörölgetem magam" – árulta el Majka, aki egy kis idegenvezetést tartott a nézőinek, megmutatta a szobában lévő készülékeket, gyógyszereket. Van benn könyve, de még nem vette a kezébe. „Így vagyok, itt élek" – mondta a rögtönzött ki tour végén. A gyógyulását semmiképp nem tervezi rap formájában előadni, ez azért megnyugtató.