1962 környékén volt, amikor váratlanul megjelent a színpadon, és se szó, se beszéd, nekiállt zongorázni, miközben Szörényi Leventéék épp muzsikáltak.

Szörényi Levente ugyan az Illés alaptagja volt, nem az Omegáé, de persze neki is van sztorija az elhunyt zenészről. „1962 környékén egy gimnáziumi gitártriónk volt, akusztikus hangszerekkel, és épp a Felvonulási téren, talán az Építők Kultúrházában játszottunk. Valamilyen rendezvény volt, Szabolcs mellett egy harmadik srác gitározott a trióban, úgy is mondhatom, aprópénzért hakniztunk" – kezdte a sztorit Szörényi Levente.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

„Nagy terem volt, az aulában léptünk fel, egy szál mikrofont kaptunk, abba játszottunk, abba énekeltünk hárman, hát... a visszhangos teremben nem is szólt jól. Egyszer csak egy szőke gyerek felállt, odaült a zongorához, és mivel ismerte a dalokat, amiket játszottunk, szó nélkül nekiállt zongorázni... No, onnantól kezdve tényleg semmit nem lehetett hallani belőlünk, elnyomott minket a zongora" – mesélte Szörényi, persze cseppet sem neheztelve. Jóval később, amikor ismertté váltak, Szörényi Levente rákérdezett Benkő Lászlónál, hogy emlékszik-e. „Én csak segíteni akartam" – válaszolta csodálkozva az Omega tagja.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

„Jó barátok voltunk, néha telefonálhattunk egymásnak. A közönség persze soha nem értette, hogyan lehet jóban a két rivális zenekar, az Illés és az Omega. De a futballszurkolók is ilyenek, mi meg rábíztuk a közönségre ezt a kérdést, attól a zenészek jóban voltak. Benkő Laci pedig nagyon aranyos ember volt, mindenki szerette" – emlékezett Szörényi Levente.