Hajdú Péter: Voltak megható és megdöbbentő pillanatok

Hajdú Péter bemutatja új műsorának, az "Összezárva" stúdióját Budaörsön 2020. szeptember 7-én, Hajdú Péter, Összezárva, Life, Life TV, Budaörs, sajtóbejárás
Vágólapra másolva!
A Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy pár hónap leforgása alatt megötszörözte a nézettségét a LifeTV, a saját, összeköltözős műsora pedig csatornarekordot ért el. De melyek voltak a legijesztőbb és a legmeghatóbb percek?
Vágólapra másolva!

„Május közepétől vagyok a LifeTV-nél. A csatornának 0,2 százalékos volt a nézettsége, 0,5 volt a legnézettebb eredménye főműsoridőben... most pedig stabilan egy százalék fölött vagyunk. A 2020-es, második féléves üzleti tervet teljesítettük, büszke vagyok a csapatomra" – kezdte Hajdú Péter, a Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója. Sok tervük van 2021-re, például saját gyártású, napi produkciók mellett, február 1-től, indul az élő reggeli műsorunk, az Ébredj velünk! Ebből is kiderül, hogy a reggeli műsorsáv is fontos a LifeTV-nek.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Műsora, az Összezárva Hajdú Péterrel, péntek este búcsúzik erre az évre Győzikével, de jövőre érkezik a második évad, újabb tíz résszel: „Nagyon elégedett vagyok az Összezárvával, elértük a csatorna fennállása óta a legmagasabb nézettséget. A Berki Krisztiánnal felvett epizód 3 százalékos közönségarányt ért el a nekünk fontos 18-59-as korcsoportban, 8,3 százalékot a 18-29-es korosztálynál. Jellemzően a fiatalok szeretik ezt a csatornát. Minden célcsoportban az Összezárva Hajdú Péterrel volt az egyik legnézettebb műsorunk. A második az Álmodozók című török sorozat, ezt naponta adjuk, minden várakozást felülmúlt."

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Úgy érzi, sok megható és vicces pillanatot láthatott, aki az egy napra összeköltözős műsorát választotta péntekenként: „A legviccesebb talán Alekosz volt a vendégeim közül. Az adást mi egy budaörsi stúdióban vesszük fel, és ő pont ott biztonsági őr. Aznap szabadságot vett ki, hogy szerepelhessen. A sok vicces, derűs pillanat mellett azért volt rémisztő is, ugyanis Alekosz nem tudott elaludni, mivel éjjeliőr is, másképp működött a biológiai órája. Jobb híján őrzött engem, míg aludtam. A legnagyobb rémület engem akkor ért, amikor felriadtam, és ott áll fölöttem, engem nézve... akkor komolyan megijedtem."

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hajdú Péter szerint sok drámai pillanat is volt a műsorban. Megemlíti azt, amikor L. L. Junior kisfia elvesztéséről beszélt: egy kisgyerek halála amúgy is megrendítő, de ő ráadásul baráti kapcsolatban van Juniorral. Megdöbbent, amikor Curtis az adásban elárulta, hogy legalább 100 millió forintot drogozott el, a mindig macsónak mutatkozó Berki pedig percekig sírt, mert soha nem kapott szeretetet édesanyjától, tízórait sem csomagoltak neki soha. „Az idei utolsó adásban Győzike elárulja, hogy nem tudja elviselni, hogy az apja új barátnőt visz haza, és azt is, hogy nagyon féltékeny az öccsére, mert szerinte rajta keresztül csinál médiakarriert, most épp a TV2-nél. Nem tudják róla, de egy marék gyógyszeren él" – mesélte.

A műsorban, úgy érzi, megtalálták az egyensúlyt. „Pont annyit adtam magamból, amennyit kellett. Akkor lehet ugyanis igazán megnyitni valakit, ha te is adsz magadból... Én is jártam pszichoterápiára, nem szégyellem, erről is beszéltem a műsorban. Amikor szóba került az apa-fia viszony, én is bevallottam, hogy nekem sem volt jó kapcsolatom édesapámmal" – mondta Hajdú Péter. A műsora tehát péntek este búcsúzik, Gáspár Győzővel, jövőre pedig érkezik a folytatás: öt vendég neve már megvan, de szerződésük még nincs, így egyelőre nem publikus, kik lesznek adásban.