Ilyen arcot vágott a kételkedő Hevesi Kriszta, amikor megtudta, mi volt Soma előző életében

Vágólapra másolva!
A reinkarnáció volt a téma a Brékingben, a LifeTV-n, többek között. Az adás ma öttől látható.
Vágólapra másolva!

A reinkarnáció is szóba került az adás felvételén, amikor Spitzer Gyöngyi, születési nevén Somogyi Gyöngyi Zsuzsanna, művésznevén Soma Mamagésa magabiztosan bejelentette: „Én emlékszem rá. Nekem nem kell hinni a reinkarnációban, és ezzel a tudással születtem. És a gyerekeim is, mind a kettő."

Erre Hevesi Kriszta szexológus, aki épp tíz másodperccel korábban közölte, hogy ő nem hisz ebben, megjegyezte, erősen kételkedve: „Fogadjuk, hogy nem egy féllábú koldus voltál..." Soma erre határozottan bejelentette, hogy ő egy lázadó paraszt volt előző életében Csehországban, akit gyerekként örökbe fogadtak. Ebből egy szót sem hitt el Hevesi Kriszta, de nem akart perpatvart, ilyen arccal fordult a műsorvezetők felé:

LifeTV

A feszültséget végül Hajdu Steve oldotta azzal, hogy ő előző életében hordalékkő volt a Tiszában.