Kóbor János az Origónak: Nem lehet, hogy Benkő Laci után pár nappal ez történik

Kóbor János Balaton Balatoni nyár A Balatoni nyár című műsor forgatása Kóbor Jánossal
A Balatoni nyár című műsor forgatása Kóbor Jánossal
Vágólapra másolva!
Benkő László után az Omega másik tagja, Mihály Tamás is meghalt, a zenekart vezető Kóbor János nagyon megrendült.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás, ami nagyon megrendítette a zenekar frontemberét, Kóbor Jánost, főleg, hogy alig három nappal Benkő László halála után történt.

Kóbor csak röviden nyilatkozott az Origónak:

– mondta.

Kóbor János Fotó: Polyák Attila - Origo


– tette hozzá.

Benkő László november 18-án halt meg, nélküle és Mihály Tamás nélkül az 1962-ben alakult Omega aligha fog tovább működni.