Mádai Vivien elárulta, hogy mit tart a legjobb tulajdonságának

Mádai Vivien / Instagram
Vágólapra másolva!
Mádai Vivien is benne lesz a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada új szezonjában, többek között erről is mesélt egy friss interjúban.
Vágólapra másolva!

Mádai Vivien a Borsnak adott interjút, arról is beszélt, hogy miként érezte magát a vasárnap induló – de már korábban felvett – Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada második évadjában, ahol Kajdi Csaba csapatában próbálja meg kitalálni, hogy kit rejtenek a jelmezek.

"Imádtam az összes adást. Nekem ez a műsor olyan, mint egy társasjáték, ahol a legjobb barátokkal együtt találjuk ki, vajon kit rejthet a maszk. Úgy éreztem magam, mintha Kajdi Csabi áthívott volna magához, és nála játszanánk. Ábel Anita már régóta különleges helyet foglal el a szívemben, de a többieket is nagyon kedvelem. Egyébként a kisfiamnak az első évad volt a kedvenc műsora, ezért nagyon várja már a folytatást, főleg, hogy most az anyukája is benne lesz" – mondta Vivien.

Mádai Vivien Forrás: Mádai Vivien / Instagram

A műsorvezető arról is beszélt, hogy alapvető lételeme, hogy le legyen terhelve, akkor tud igazán jól működni, ha rengeteg feladatot ad magának – ami miatt általában hajnali négykor kel.

Az interjúból az is kiderült, hogy Vivien mit tart az egyik legfőbb erényének. "Az erényeimet tekintve a humorom a top háromban szerepel. Szeretek nevetni, szórakozni, szerintem az élet minden területén bevethető a humor. Számomra a legkedvesebb típusa a szarkazmus, amit a Nicsak, ki vagyok? műsorban most alaposan kiélvezhettem a csapattársaimmal és az >>ellenfeleimmel<< is" – mondta.