Kiderült, kik jutottak be a Dancing with the Stars elődöntőjébe

Ördög Nóra, Kiss Ramóna, DWTS
Vágólapra másolva!
Véget ért a Dancing with the Stars – Mindenki táncol nyolcadik, meglepetésekkel teli adása, melyben hat páros mérte össze tudását. A zsűri és a nézők döntése alapján Détár Enikő és táncpartnere esett ki a TV2 népszerű show-jából, a jövő héten már az elődöntő következik.
Vágólapra másolva!

A Dancing with the Stars nyolcadik élő show-jában hat páros mutatta be táncát, ezúttal minden versenyző jelen volt, a produkciók pedig egytől egyig lenyűgözték a zsűrit a Királyok és Királynők éjszakáján.

Elsőként Elvis Presley slágerére mutatta be jive tudását Tóth Dávid táncpartnere, Lissák Laura társaságában, majd Détár Enikőék következtek egy forró, erotikus tánccal. Az este folyamán fellépett még Gabriela Spanic és Andrei Mangra, Pásztor Anna és Köcse György, és visszatért a koronavírusból gyógyult Győrfi Dániel Stana Alexandrával és Gelencsér Tímea Hegyes Bertalannal.

Forrás: Ördög Nóra/Instagram

Ördög Nórától, Molnár Andreától, Schiffer Miklóstól és Kováts Gergely Csanádtól kapták ezúttal is a pontszámokat a sztárok és párjaik, az ő véleményük alapján így alakult a mezőny:

Tóth Dávid és Lissák Laura, jive: 37 pont

Détár Enikő és Baranya Dávid, csacsacsa: 38 pont

Győrfi Dániel és Stana Alexandra, rumba: 38 pont

Gabriela Spanic és Andrei Mangra, pasodoble: 38 pont

Pásztor Anna és Köcse György, quickstep: 39 pont

Gelencsér Tímea és Hegyes Bertalan, kortárs: 40 pont

A táncosokat extra produkció követte, A Dal 2020 győztesei, Rácz Gergő és Orsovai Reni léptek színpadra a Mostantól című dalukkal.

Az este folyamán a nézők is szavazhattak, az ő szavazatukkal valamennyire átrendeződött a sorrend, a zsűri pontszámai és a közönségszavazatok összedolgozása után a veszélyzónába, vagyis az utolsó két helyre végül került Gabriela Spanic és Andrei Mangra, illetve Détár Enikő és Baranya Dávid,

végül a show műsorvezetői elárulták, hogy a legjobb öt versenyző közé került Gabriela Spanic és Andrei Mangra, Détár Enikőék búcsúztak a versenytől.