Pál Dénes a TV2 reggeli műsorában beszélt barátnője betegségéről. Nem szabad félvállról venni a korlátozó intézkedéseket – mondta az énekes.

„Próbáltunk odafigyelni, de ott volt bennünk, hogy megvan az esélye, hogy elkapjuk a vírust. Először a páromnál vettük észre, hogy valami nem stimmel. Két nappal utána jelentkeztek nálam a tünetek. Nála iszonyatos fejfájás jött, sírt, le kellett feküdnie, nekem a szemem fájt. A páromnak 39,2-es láza lett, én öt napig voltam lázas, és semmivel nem sikerült levinni" – emlékezett a betegség elejére.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Eztán jött egy rövid időszak, amikor azt hitték, hogy túlvannak rajta, mégis kórházba került élettársa, gyerekének anyja. „A páromnak azonban fájdalom volt a mellkasán, egy folyamatos érzés, a nap 24 órájában. Bementünk a sürgősségire, de nyolc nap múlva láttuk csak egymást... A gyerekünk nem mehetett bölcsödébe, de amikor igazoltan túlvoltunk rajta, onnantól már járt oda. A napi teendőket együtt csináltuk végig."

Pál Dénes szerint nagyon komolyan kell venni a járványt. „Mi eddig is kellő odafigyeléssel jártunk el. Vegyék komolyan az emberek, ne bagatellizálják el! Sokaknak csak nyűg a sok intézkedés: a maszk nem kényelmes, de szükséges és hasznos" – mondta.